LeoBevezető
Egy megszállottan síró nő, aki éjszaka folyók mellett keresi meghalt gyermekeit, és megfullasztja a másét, ha elkapja őket. Ő La Llorona (olvasd: lá dzsóronná). A nevének a jelentése: a Sírónő. A napokban találtam rá erre a titokzatos nőre, miközben egy random zenehallgatásom közben a YouTube betette nekem Carmen Goett „La Llorona” című dalát (amelyet itt tudtok meghallgatni).
Nagyon megtetszett a melankolikus dallama az éneknek, csak nem értettem, hogy mi a szövegnek a tartalma, hiszen nem tudok spanyolul. Vettem tehát a leírásban lévő dalszöveget, és lefordítottam a ChatGPT-vel. Innen kezdődött az izgalom, mert az AI mindent lefordított, kivéve a La Lloronát. Vajon miért? Kicsit erőltetve a robotot végül csak lefordította, és kiadta, hogy Sírónő. Mégis úgy tűnt, hogy ez a köznév sokkal inkább egy tulajdonnév, így meg is kezdtem a kutatást, hogy megtudjam: ki ez a La Llorona.
Megjelenése a hiedelmekben
A mexikói hiedelemvilágban rengetegképpen jelenik meg ennek a titokzatos asszonynak a képe. Egyes változatokban úgy van bemutatva, mint egy éjszakai lidérc, aki elcsábítja a férfiakat, majd veszélyes helyre vezeti őket (erős folyók szélére), ahol mindig valamilyen szerencsétlenség történik az áldozatokkal, amitől szörnyet halnak.
Egy másik hagyomány szerint La Llorona egy gyönyörű nő volt, aki egy tombolása során belefojtotta gyermekeit egy folyóba. Mikor rájött, hogy mit tett, keserves sírásba kezdett, amelyet halála napjáig, sőt halála után sem hagyott abba. A hiedelem szerint pedig a mai napig sírva keresi megölt gyermekeit, reménykedve abban, hogy majd egyszer újból együtt lehetnek.
A legutolsó változatában a legendának pedig La Lloronáról pont az jön le, hogy a mai napig kísérti a folyók és patakok partjait esténként, és ha elkap ott egy gyereket, akkor azt kegyetlenül megöli.
La Llorona legendája
Sokféle változata van ennek a legendának, mégis a legelterjedtebb formája a következő: La Llorona egy amerikai őslakos nő volt, akinek rengeteg törvénytelen gyereke volt. Mikor szeretője faképnél hagyta, a nő vérszemet kapott, és rohamában megölte mindegyik gyermekét. Nem is akárhogyan, hanem egy folyóba fojtva őket. Halála után arra lett kárhoztatva, hogy elveszett gyermekeit keresse minden éjszaka. Napjainkban egy gyönyörű nő alakjában jelenik meg a halandók előtt. Hosszú, szép haja van, és egy fehér ruhát visel. A férfiakat veszélyes helyekre csalja el, ahol azok szörnyet halnak. A vizek szélén játszó gyerekeket pedig vízbe fojtja.
A legenda „eredete”
Lehetetlen megmondani, hogy pontosan mikor alakulhatott ki ennek a legendának az első változata. A legtöbb kutató a legenda kialakulását valamikor az amerikai gyarmatosítás idejére helyezi (1519–1521, ebben az időintervallumban győzik le a konkvisztádorok az aztékokat, akik a jövendőbeli Mexikó területén éltek). Ezzel egyfajta metaforaként is felfoghatjuk a legenda korai változatát: az Anyaföld (La Llorona) siratja elvesztett gyermekeit (az őslakosokat).
La Llorona legendája akkor válik igazán izgalmassá, amikor tudatosul bennünk az, hogy a konkvisztádorok bejövetelével megkezdődött a keresztény hit terjesztése. Ez a hatás magával hozta azt is, hogy rengeteg prekeresztény történet, legenda, mítosz eltűnt, a feledés homályába került. A La Llorona mítosz viszont nem. Miért?
Több oka is lehet:
· Az egyik ok lehetett a fent megemlített nemzeti jellege a mítosznak.
· Egy másik ok, ami fenntarthatta, az az, hogy a keresztény kultusznak is van egy síró női alakja, ami az akkori katolikus egyház számára egy nagyon könnyű missziológiai lehetőség lehetett, hiszen így az őslakosok számára lehetett valami ismerős ebben az új és furcsa vallásban, amit az „idegen” emberek hoztak nekik.
· Harmadik lehetőségként megemlíteném azt, hogy a „régi világ” emberei is találhattak valami ismerőset ebben a történetben. A spanyolok számára nem volt ismeretlen a szellemek, lidércek, sellők mibenléte. Tudták, hogy ezek mind kárt okozó lények, amelyek a halálba ijesztik az embereket, vagy éppen (szirének esetében) vízbe fojtják őket. És lehetséges, hogy az eddigi hiedelmek közé a spanyolok bevették La Llorona történetét is.
Továbbfejlődése és mai alakja
Idővel, ahogyan az emberek és az ottani társadalom is változott, úgy ez a mítosz is tovább fejlődött. Lassan megkezdődtek az apró kiegészítések: La Llorona gyönyörű; fehér ruhát visel; egy őslakos és egy spanyol ember házasságával kezdődik a történet; megjelentek a gyerekek; aztán a kitagadás vagy elhagyás motívuma, majd a mészárlás.
Két nagy motívum
Számomra a legenda két nagy motívummal rendelkezik: a sírónő képe és az elrettentés képe.
A sírónő képe számtalan más kultúrában jelen van, ahol ez a kép egy közösség (család, város, nemzetség) visszafordíthatatlan veszteségének fájdalmát akarja kimutatni az anonim, gyönyörű kinézetű, de keservesen síró női karakterrel.
Az elrettentés képét itt sokkal inkább pozitív dologként kell érteni. Gondoljunk csak bele: biztos vagyok benne, hogy gyermekkorodban te is hallottál ilyen jellegű történeteket, hogy ne menj XY helyre, mert ZZS megesz/elrabol. Itt is fennállhat ez a helyzet. A mítosznak (ami mára hiedelem lett) az a célja manapság, hogy a gyermekeket védelmezze az erős sodrású vagy mély vizű folyóktól. Drágám, ne menj be a vízbe, mert jön La Llorona, és elvisz/megfullaszt. És ezzel a szülő megoldotta azt, hogy a gyermek, amíg kicsi és hiszékeny, ne menjen közel a veszélyes vízhez.
A nap kérdése
Nagyon kíváncsi vagyok, hogy neked mi a véleményed erről! Esetleg ismersz még ilyen mondákat, hiedelmeket? Neked mondtak a szüleid, vagy valamelyik ismerősöd? Kérlek, írd le nekem a megjegyzések fülbe, és én szívesen elolvasom! 😊
Ha érdekel még jó pár izgalmas blogposzt akkor a következő linken olvashatsz még: [ITT]